Csillag Születik csillagok – Veres Robi – MC DC

Veres Robi 19 éves volt, amikor felfedezte a freestyle rap-et. Ennek a műfajnak a lényege, hogy spontán találjon ki az előadó rímeket és azokat elrappelje. A sok gyakorlás eredményes volt, és többen is felfedezték, országszerte már több fellépése is volt a Csillag születik előtt. Az egyik legfontosabb ezek közül az volt, amikor 2007-ben megpróbálkozott egy rekordkísérlettel – Animal Cannibals által rendezett, It’s Rite! Graffiti Battle keretében –, összesen 9 órán át rappelt, úgy hogy rögtönzött, így nem hivatalosan, de világrekordot döntött!
2009-ben jelentkezett a Csillag születik 2-be. A zsűrik először furcsán fogadták a rapper fiút, de amikor őket is bevonta a szövegbe, egyből kitört belőlük a nevetés.
Robinak innentől, a döntőig nem is volt megállás. Talán ő volt az egyik azok közül, akiknek a legkevesebbet kellett készülni a műsorokra, ugyanis amit előadott, az mindig spontán jött, mint ahogy ez a videó is mutatja:
Olvasd tovább:
MC DC-nek sikerült belopnia magát mindenki szívébe, még aki nem is igazán kedveli a műfajt, jókat nevethetett azon, ahogyan Juciba szinte minden adásba belekötött. A legmagasabb pontszámot a döntőben érte el, amikor Galambos Lajossal oszthatta meg a színpadot.
A Csillag születik után rengeteg felkérést kapott. Egy ideig a Kész Átverésben komponált valamit mindenkinek akit éppen átverni készültek, majd 2010 januárjában az első videoklippjét is bemutatták.

Legutóbbi hozzászólások