Csillag Születik 2012 jelentkezés!
Igen, igaz a hír! Az legutóbbi X-Faktor adásában jelentette be Ördög Nóri, hogy ismét lesz Csillag Születik 2012-ben is! Bár még pontos adatokat nem tudunk mi sem, de az már biztos, hogy jelentkezni már lehet! Tavaly több ezer jelentkező próbált meg csillaggá válni, de nem mindenki juthatott a döntőbe. A Csillag Születik tavalyi nyertese a mindössze 16 éves, kézdivásárhelyi László Attila lett. Azok számára, akik tavaly is követték nálunk az eseményeket, egy szavazást is indítottunk, amelynél az volt a kérdés, hogy megérdemelten nyerte László Attila a főnyereményt vagy sem? Kb. 65% arányban az igen-re szavaztak, bár igen jelentős volt azoknak a száma is, akik úgy gondolták, hogy az Appril Project, vagy a harmonikás Szabó Ádám, vagy Krizbai Teca kellett volna megnyerje a versenyt.
A Csillag Születik 4 jelentkezés tehát már el is indult! Most még a neten adhatják le jelentkezési szándékukat azok, akik úgy gondolják, hogy van olyan hangjuk, mint Mr. Joe-nak, vagy olyan táncmutatványokkal képesek előállni mint az Appril Project, vagy a rendkívül sokoldalú Gomes!
A Csillag születik 2012 zsűrik még nem tudni, hogy kik lesznek, bár meg nem erősített információk szerint, Oroszlán Szonja és Szirtes Tamás fognak csak maradni a tavaly megszokott négyesből, Hernádi Judit és Fáy Miklós pedig idén nem fognak beszólni senkinek.
Bizonyára sokakban felmerül az a kérdés is, hogy kik lesznek a Csillag születik 2012 műsorvezetők. Az eddigi hírek szerint Ördög Nóra nem biztos, hogy fogja tudni vállalni, mert már így is rengeteg van a nyakán, így az is megtörténhet, hogy akárcsak Nóri az X-Faktorban, a Csillag születik 2012 műsorvezetője Sebestyén Balázs lesz önmagában, bár az sem kizárt, hogy ismét Nagy Sanyi fogja felkonferálni a csillag jelölteket. A Csillag születik 2012 jelentkezés az RTL Klub hivatalos oldalán megejthető. Itt mindenki a saját adatait kell megadja, egy rövid bemutatkozót, valamint, hogy milyen produkcióval szeretnél levenni a nézőközönséget a lábáról. Jövőre is minden kategóriában lehet jelentkezni, mivel tavaly is rendkívül színes produkciókat láthattunk.
A Csillag Születik 2012 jelentkezésre most már tehát nem kell többet várni, ha te is úgy érzed, hogy ott rejlik benned a csillag, akkor jelentkezz bátran!
További friss hírekért, böngésszétek az oldalt!
Várjuk az észrevételeket a hozzászólásokban!
Csillag Születik 2012 jelentkezés,

267 comments
Skip to comment form ↓
adfigk
2012. február 21. kedd , 12:47 (UTC 0) Link to this comment
Nagy szar az egész válogató, úgy ahogy van.
Már megvannak a továbbjutók
Tóth András
2012. február 21. kedd , 18:14 (UTC 0) Link to this comment
Sziasztok!
Ez a 3. válogató egy nagyon nagy élmény volt!
A színpad nagyon hangulatos és a zsűri is nagyon kedves volt! Kicsit sokat kellet várakozni de abszolút megérte!
Ha kíváncsiak vagytok a részletekre kérdezzetek bátran
csillag
2012. február 22. szerda , 18:15 (UTC 0) Link to this comment
Szia András,
Mi írtunk neked egy mailt…
Figyeljen nagyon mindenki a napokban, mert lehet András jóvoltából, érdekes dolgokat tudhattok meg..
üdv,
Csillag-szuletik.info
Szerkesztőség
szimo
2012. február 23. csütörtök , 11:06 (UTC 0) Link to this comment
Elvileg nem lehet beszámolni a válogatóról, aláírattak velünk szerződést.
Sem interjút, semmit nem lehet róla írni. Jún-2-ig
csillag
2012. február 23. csütörtök , 13:11 (UTC 0) Link to this comment
Sziasztok,
Nem szeretnénk gondot senkinek, de ne felejtsétek ezt a lehetőséget..
Szívesen beszélgetünk a jelentkezőkkel..
üdv,
Szerkesztőség
takács roland
2012. február 23. csütörtök , 17:23 (UTC 0) Link to this comment
sziasztok valaki tudja hogy lehet a csillag születikbe nézőnek menni nagyon fontos!!!!!!!!!!!!!?????????
Tóth Krisztofer
2012. február 23. csütörtök , 17:55 (UTC 0) Link to this comment
Szia Blitzer Csaba!
Veled mi a helyzet? Ha jól emlékszem, te is 21-én voltál, hogy sikerült?
üdv
Krissz
Tóth Krisztofer
2012. február 23. csütörtök , 18:01 (UTC 0) Link to this comment
http://www.kolozsvari.hu/fotoalbum/2011/versproza/slides/SDC17101.html
Már negyedik éve verhetetlen:)
egy huzamban 4 egymás utáni éven, nincs ellenfelem:)!!!!!!!!!!
itt már nyertem!:)
Tóth Krisztofer
2012. február 23. csütörtök , 18:30 (UTC 0) Link to this comment
A táncoló bácsit az esernyővel valaki látta? találkoztatok vele valamelyik nap?:)
Esetleg a nagy mesemondó bácsival? én neki fogok szurkolni ha bejut:)
takács roland
2012. február 23. csütörtök , 18:36 (UTC 0) Link to this comment
sziasztok valaki meg tudja mondani hogy hogyan lehet menni nézőnek fontos lenne nagfyon létszi valaki _????????
Tóth András
2012. február 23. csütörtök , 18:58 (UTC 0) Link to this comment
Szia Csillag!
Sajnos nem kaptam meg a mailt, megtennétek hogy továbbítjátok erre a címre: rock4life@mailbox.hu
Köszi
Egyébként én is láttam hasonlót a szerződésben a Titoktartásra vonatkozó szabályozás alatt, de nem tudtam mennyire kell ezt komolyan venni. Persze, nem akarunk magunknak gondot, ezért inkább tartjuk a szánkat ha nem baj =)
takács roland
2012. február 28. kedd , 11:57 (UTC 0) Link to this comment
szia csillag azt szeretném meg kérdezni hogy hogyan mehetnénk nézőnek a studióba?hisz van 1 tánc csapat akiknek szurkolnánk és azt szeretnénk hogy mi lennénk az első szurkolójuk csak annyit mondok hogy ez a csapat 5 fiu tagból áll létszi irjatok itt az email cimem:takacsroli94@freemail.hu
Ábel
2012. március 6. kedd , 13:38 (UTC 0) Link to this comment
Az lenne a kérdésem, hogy ha az első fordulóban tovább jutottunk és vissza is hívtak, hogy menni kell a 2.-ra és még nem hívtak ez mit jelent?? Légyszi írjatok egy mailt!! Kössz
Robikahh
2012. március 8. csütörtök , 23:17 (UTC 0) Link to this comment
Hogy Lehet Jelentkezni??Vagy ár Nem Is Lehet??
antal istván
2012. március 11. vasárnap , 16:17 (UTC 0) Link to this comment
szeretnék jelenkezni erre a klassz müsorra
takács roland
2012. március 17. szombat , 08:09 (UTC 0) Link to this comment
Sziasztik lene egy kérdéem tudom hogy nem ide tartozik de mi ez a mi az rtl klubon indul egy uj musor én jelentkesztem de még hivást nem kaptam ez mikora várható valaki ?
Nikoletta
2012. március 18. vasárnap , 18:49 (UTC 0) Link to this comment
Sziasztok Nekem nagyon szetelek es mert nem tik vagytok a csilag szuletik 2012 zsurie jo hogy a piros haju bene vagy ott nagyon szetem csak o miata nezem alairas Nikoletta
« Előző 1 … 4 5 6