Miután az elmúlt adásban Puzsér kicsit műnek érezte a duó szájából a Charlie „Nézz az ég felé” című dalát, most egy másik nagy slágerrel készültek.
Babos Ricsi és Dósa Krisztián a 2. élő adásban Szirota Jennifert követték a színpadon, és nagyon izgultak, hogy végül jól szerepeljenek a zsűri szemében is. A prügyi duó Demjén Ferenc örökzöld slágerét adta elő, mégpedig a „Hogyan tudnék élni nélküled?” című dalt. Pokorny Lia elmondta a produkció végé, hogy őt bizony elvarázsolja a fiúk bizonytalansága a szerelemben, valamint az, ahogy a színpadon fogalmazódnak meg bennük, szépen és lassan az érzések.
A közönség nagy tapssal köszönte meg a két tehetséges fiúnak a műsorát, akiknek sikerült egy kicsit felszabadulniuk a produkció bemutatása után. A zsűri 25 ponttal jutalmazta munkájukat és a nézők is továbbengedték őket a szavazataikkal.

Legutóbbi hozzászólások