«

»

Csillag születik továbbjutók – nehezen született meg a lista

  • Gyere és játssz!

VN:F [1.9.22_1171]
Szavazz te is!
Rating: 10.4/14 (5 votes cast)

Az eddigi Csillag Születik évadjaitól eltérően idén a továbbjutó produkciók után az X-Faktorhoz hasonlóan második rostálást is végeztek az zsűritagok. Közölték a versenyzőkkel, hogy bizony az igenekkel rendelkező előadók közül bizony a többség haza fog menni. Annak ellenére, hogy az ítészek a válogatók alatt 72 produkciót tartottak érdemesnek a továbbjutásra, mégis csupán 12-nek mondhattak véglegesen igent, akik szerepelhetnek az élő show-ban is. A zsűritagok elmondták, három kategóriába lesznek csoportosítva a versenyzők, lesznek olyanok, akik azonnal zöld utat kapnak, lesz, akit egyértelműen kirostálnak, a hasonló párosokat pedig újra színpadra állítják, a továbbjutásért pedig párbajozniuk kell.Miután elmondták nekik, Hernádi, Puzsér, Pokorny és Hajós zsűritagok visszavonultak, hogy felidézzék a 72 produkciót és eldöntsék, kik a biztos továbbjutók, kiket küldenek haza, és kik azok, akik még egy lehetőséget kapnak, hogy bizonyítsanak. Sokukat hármasával, négyesével hívták színpadra és közöltők a rossz hírt, idén már nem szerepelhetnek az élő adásban. bízunk abban, hogy ők a következő évadban újra próbálkoznak és előrébb jutnak a karrierük megvalósításában.

VN:F [1.9.22_1171]
Szavazz te is!
Rating: 10.4/14 (5 votes cast)
Csillag születik továbbjutók - nehezen született meg a lista, 10.4 out of 14 based on 5 ratings

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük