«

»

Elsőként léphetett színpadra a Quantum XXL

  • Gyere és játssz!

VN:F [1.9.22_1171]
Szavazz te is!
Rating: 12.2/14 (9 votes cast)

A Csillag Születik második adása is véget ért már, és újabb kiesők kerültek a média szájába. A 19:30-kor kezdődő tehetségkutatóban a Quantum XXL léphetett fel elsőként a színpadra, be is mozogták rendesen azt a különleges táncprodukciójukkal.



A múlt héten nagyon be tudták lopni magukat a zsűri és a közönség szívébe, de továbbra is kemény munkával készültek, mert tudták, ha elbízzák magukat, az önkontroll hiánya bizony a vesztüket okozhatja most. Ezúttal saját koreográfiájukkal jöttek, ami az Optimus Prime címet kapta. Puzsér Róbert az ütemes fejbólogatással fejezte ki tetszését és érdeklődését a fiúk előadásával tekintetben. Hernádi Judit is a tapsvihart nagy nehezen tudta csak megfékezni.

Ő elmondta, csakis azt sajnálta, hogy minden pislogással lemarad egy kicsit az előadásról. A zsűritagok 35 ponttal jutalmazták A Quantum XXL csapat műsorát, a közönségszavazatok alapján pedig bejutott a tánccsapat a következő élő showba is.

VN:F [1.9.22_1171]
Szavazz te is!
Rating: 12.2/14 (9 votes cast)
Elsőként léphetett színpadra a Quantum XXL, 12.2 out of 14 based on 9 ratings

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük