Csillag születik felfedezettek – Ádok Zoltán Ádok Zoli 1976-ban született Szegeden. Bár lehet kevesen tudják róla, de karrierje nem az énekléssel hanem a színészkedéssel kezdődött. Már középiskolás korában tagja lett a Szegedi Nemzeti Színháznak, ahol többnyire musicalekben kapott szerepet, mint pl. a Chicago, Anyegin, My Fair Lady. 1997-ben Pécsre költözött és a Pécsi Nemzeti Színházban …
Címke archív: csillag születik 1
Kovácsovics Fruzsina
Kovácsovics Fruzsina Kovácsovics „Mosolylány” Fruzsina 1988-ban született Budapesten. A Csillag születik első évada előtt már voltak kisebb fellépései testvéreivel szórakozóhelyeken. Az igazi siker azonban ott kezdődött, amikor jelentkezett a műsorba. Az elődöntőben remekül választotta ki Alanis Morissette – Ironic című dalát, amit gitárral együtt adott elő. Vidáman, felszabadultan énekelt, még a mikrofon állványt is felrúgta. …
Csillag születik – felfedezett csillagok – Black Time
Black Time Kaló Judit, Bakos Melinda, Tóth Beatrix, Pálmai Katalin, Imecz Judit, Szávuly Attila és Ódor Dániel, vagy ismertebb néven a Black Time a Csillag születik első évadában mutatkozott be 2007-ben. Hip-hop táncukkal fergeteges show-t csináltak minden egyes alkalommal. A csapatnak a harmadik középdöntőben kellett távozni a műsorból, Janicsák Vecával.
Csillag születik – felfedezett csillagok – Bíró Gergely
Bíró Gergely Bíró Gergő 1995-ben született, mindössze 12 éves volt, amikor a Csillag születik első évadában lenyűgözött mindenkit népdal éneklésével. Nagymamája tanácsára jelentkezett a műsorba, amit nem is bánhatott meg, hiszen döntőbe jutott Kovácsovics Fruzsina, a 4 for Dance és Utasi Árpi mellett, ráadásul még a hazai népszerű NOX együttessel is volt egy közös produkciója.
Csillag születik – felfedezett csillagok – Janicsák Veca
Janicsák Veronika Janicsák Vecát ma már nem kell bemutatni senkinek. Aki esetleg lemaradt róla a Csillag születik első évadában, az hallhatta őt a 2010-es X-Faktorban 9 élő show-n keresztül. Veca 2007-ben, 18 évesen jelentkezett az első Csillag Születik-be. Az elődöntőben Sam Brown – Stop című dalát adta elő, lenyűgöző rutinnal és magabiztossággal. A produkciót Fábryn …
Csillag születik – felfedezett csillagok – 4 For Dance
4 For Dance Illés Dániel, Gál Sándor, Enyedi Péter és Bárány Kristóf fejében 2004-ben született meg a 4 For Dance koncepciója. Egyedi stílusuk abban rejlik, hogy a magyar néptánc hiteles elemeit virtuóz ritmusjátékokkal fűszerezik, amiből persze a humor sem marad ki.
Már csak 14 nap van hátra a Csillag Születik 2011 kezdetéig!
Nem kell sokat várni, hogy láthassa mindenki, kik voltak azok a bátor jelentkezők, akik a zsűrik elé mertek állni, hogy elkápráztassák őket. Csillag Születik casting 2011 – Benne vagyunk a tévében! Mindenki izgatottan várja, persze bizonyára idén is lesznek néhányan, akik más értelemben fogják szórakoztatni Hernádi Juditékat és a nézőket. Az előző 2 évad nagy …
Ördög Nóri karrierje, élete, képek, videók, és celeb hírek róla
Ördög Nóri karrierje, élete, képek, videók, és celeb hírek Rövid életútja: 1981-ben született Mórahalmon, általános iskolát a mórahalmi Móra Ferencben végezte, majd szegedre költözött és itt végezte el a Radnóti Miklós gimnáziumban, majd később itt is érettségizett. Celeb hírek róla: 2008-ban Rubint Kristóffal hét évnyi együttlélés után egybekeltek, de sajnos ez a házzaság nem …
Csillag Születik 1 -2007- áttekintés
Az első évad zsűritagjai: Fábry Sándor, Keleti Andrea, Falusi Mariann és Náray Tamás voltak. A fellépőket 5 felkészítő (Böhm György, Tisza Bea, Náray Tamás, Pocsai Kriszta és Papp Tímea) segítette abban, hogy a legjobbat hozhassák ki produkciójukból. A hosszú válogatás után, sok tehetséges ember megmutatta, hogy mire képes. Voltak akik elkápráztatták a zsűrit, voltak akik …

Legutóbbi hozzászólások