A Csillag születik harmadik szériájának döntőse, Szabó Ádám, úgy tűnik fontolóra vette, hogy befejezi e az iskolát vagy nem. Állítása szerint mindkét változatnak megvan az esélye. Szülei és pedagógusai folyamatosan győzködik hogy az iskola befejezése mellett döntsön, ám számára úgy tűnik a harmónikázás és a fellépés most fontosabb mint a tanulás. A rengeteg fellépés és …
Címke archív: harmónika
Szabó Ádám – A dongó
Szabó Ádám – A dongó Szabó Ádám a második produkciójához egy olyan dalt választott, amit eredetileg hegedűre és zongorára írtak. Egyszerűen hihetetlen hogy ez a fiú mikre képes ezzel a hangszerrel és ahogy beleéli magát a dolgokba az egyszerűen zseniális! A zsűrik is igen érdekes hozzászólásokkal illették. Hernádi Judit azt mondta, hogy ő áll a …
Szabó Ádám – Tangó
Szabó Ádám – Tangó Szabó Ádám most megismerkedhetett egy igazi harmonika mesterrel, a 90 éves Misi bácsival. Nagyon kíváncsian vártuk, hogy milyen tudást sikerült átadnia neki és most végre egy igazi tangó harmonika dalt játszott nekünk, ami annyira kellemes volt, hogy akár egész este is hallgatnánk. Ezt persze megfűszerezi egyedi stílusával és így a végeredmény …
Szabó Ádám és az Appril Project
Szabó Ádám és az Appril Project Szabó Ádám most ismét egy mai slágert választott, hogy jobban belopja magát a nézők szívébe, mégpedig Jennifer Lopez-től a Dance the Night Away című számot. Ahogyan azt Oroszlán Szonja is megjegyezte, egy igen furcsa kombinációt láthattunk, viszont működött és nagyon jól összehozták. Ádám a végén még táncolt is egyet …
Szabó Ádám
Szabó Ádám Ádámot most láthattuk végre egy kicsit, hogy milyen amikor kikapcsolódik. Ilyenkor általában focizással tölti az időt és a barátaival, akikkel mindenféléről beszél. Mielőtt színpadra lépett volna, azt mondta, hogy egy nagyon nagy meglepetéssel készült. Ez pedig nem volt más, mint a Keresztapa című film betétdala, de hogy ne csak ennyi legyen, ezután még …
Szabó Ádám
Szabó Ádám Ádám elmondta, hogy nagyon örült neki, hogy édesapja is ott ült a közönség sorai között, amikor kimondták, hogy ő jutott tovább és annyira megszerette a harmonikáját, hogy az teszi őt teljes emberré. Amikor színpadra lépett egy közismert számot az Edward Maya és Vika Jigulina – Stereo Love-ot zenésítette meg másképp. Még hangját is …
Döntőbe harmonikázta magát Szabó Ádám
Döntőbe harmonikázta magát Szabó Ádám. Szabó Ádám a fél kettő vendége volt, és elárulta hogy nagyon izgult, mégis nagy erőt adott neki a közönség, főleg mikor hallotta hogy tapsolnak és ujjonganak. Ádám már 8 évesen elkezdett zene iskolába járni, és játszani harmonikán, és így tíz év után jutott el oda, hogy könnyedén tudja használni ezt …
Csillag Születik – Szabó Ádám
Szabó Ádám Ádám 17 éve harmónikázik, tehetségét édesapjától örökölte. Amikor belépett a stúdióba, senki nem tudta mire számítson. Ezután leült egy székbe és egyszerűen csak azt csinálta, amihez ért: játszott a hangszerén. Előadása hibátlan volt, a zsűriket le is nyűgözte. Szirtes Tamás annyit tanácsolt még neki, hogy egy ilyen műsorban talán jobb lenne, ha egy …


Legutóbbi hozzászólások