Cimke archívum: második adás

Csillag Születik 2011 második adásból az érdekes és vicces videók

A Csillag Születik 2011 második adása se szűkölködött az érdekes, furcsa, és az annál viccesebb jelenetekből! Tovább a videókhoz:

Szabó Nikolett és Ahóczki Gergő

Szabó Nikolett és Ahóczki Gergő A páros hatalmas önbizalommal érkezett a színpadra, mégpedig az Ohio című dallal. Céljuk, hogy az első 10 média személyiségben benne legyenek Magyarországon. Ha nem is ebben a 10-ben lesznek benne, de talán a 10 legaljában még van helyük. Biztosak vagyunk benne, hogy mindenki hallani fog még felőluk! Tovább a videóhoz:

Jatari együttes

Jatari együttes A Jatari együttes igen érdekes öltözékben állt a színpadra, mondhatjuk is nyugodtan, hogy teljesen egyediek voltak, azonban annyira nem volt szórakoztató, hogy a zsűrit is meghassák. Így, 4 NEM-el arra jutottak, hogy inkább csinálják maguknak a zenét. Tovább a videóhoz:

Appril project

Appril project Az April project tánc csapat márévek óta gyakorol, hogy előadhassák ebben a műsorban a produkciójukat. Ez persze látszott már a bevonulásokkor, voltak benne érdekes mutatványok, de talán ami a legjobban jellemezte az egészet, az az volt, hogy kicsit összevisszaság és szétszórtság volt a színpadon, kicsit nehéz volt koncentrálni arra, hogy mit is akarnak …

Tovább… »

Krizbai Teca

Krizbai Terézia A 15 éves magnódi vak lány egy gyönyörű dallal, „A szabadság vándorai”-val érkezett a Csillag születik-be, amelyet zongorázás is kísért. Egyértelműen benne van minden tehetség, talán az éneklésen egy picit még kell csiszolni, de maga a produkció egyben, mondhatni, hogy szenzációs volt. A közönségtől hatalmas tapsot kapott és a zsűrítől is csupa pozitív …

Tovább… »

Párkányi Kolos

Párkányi Kolos Kolos bűvész úrnak egy önkéntesre is volt szüksége a mutatványához. Adott is neki egy kendőt, amelyikre rajzoltatott egy es szmájlit. Utána pedig egy lila kendőből előhúzta ugyanezt. Majd később egy feketéből hőzta elő, utána meggyújtotta, előhúzta az önkéntes Attila zsebéből. A zsűriket annyira lenyűgözte, hogy mindent el tud tűntetni, hogy 4 IGEN-el tovább …

Tovább… »

László Attila

László Attila A kicsit Balázs Palis beütésű, kézdivásárhelyi László Attila egy Máté Péter dallal érkezett a színpadra, mégpedig az “Egyszer véget ér a lázas ifjúság”-al. Székely akcentusát mikor meghallották, talán nem is gondolta senki, hogy milyen nagyszerű énekes rejlik benne. Produkciója, mondhatni hogy szinte hibátlan volt. Minden magas hang tökéletesen ment neki, a dal végén …

Tovább… »

Habodász István

Habodász István István egy monológgal érkezett a színpadra, ezt eddig még igen kevesen próbálták meg. Azzal kezdődött, hogy ő a műsor eddigi legnagyobb szenzációja. Nagy boci szemeivel és precíz bajuszával igen érdekes karakter. A közönség kacarászott, a zsűrik is kíváncsian várták, hogy hova fog ez eljutni. Monológjába belefoglalta azt is, hogy azért jött – Buflakár …

Tovább… »

Babos Richárd és Horváth Ferenc – Prügy Duó

Babos Richard és Horváth Ferenc A testvérpár Prügyről érkezett. Ők a Prügy Duó A kisebbik 15 éves, a nagyobbik pedig 18, egyikük zongorázott, a másik énekelt. A zongorázás nagyszerű volt, de az éneklésben talán volt némi kivetni való. A dal szép volt, de talán az éneklés egy kicsit elrontotta az egészet (de persze ennek is …

Tovább… »

Kiss Patrícia Katalin

Kiss Patrícia Katalin Patrícia egy Desperado dalnak az akusztikus verziójával érkezett a színpadra. Fáy Miklós már az elején megjegyezte, hogy ez kockázatos lesz. Fülhallgatóját bedugta és próbálta így előadni a dalt, de enyhén szólva… hát, nem hangzott a legjobban. 4 NEM-el jutalmazták a zsűrik. Tovább a videóhoz:

Virtuso együttes

Virtuso együttes A Virtuoso együttes, 3 tagú csapata 3 hegedűvel állt a színpadra. Kétségtelen, hogy van tehetségük ennek a hangszernek az uralásához. Szirtes Tamáson látszott, hogy nagyon tetszett neki a produkció és a közönségtől is hatalmas tapsot kaptak. Mindenki egyértelmű IGEN-el továbbjuttatta a csapatot és kíváncsian várjuk a következő produkciót! Tovább a videóhoz:

Erős Dávid

Erős Dávid Erős Dávid, úgy gondolta, hogy megpróbál egy opera verzióját előadni, Fluor – Mizu című számának. Sokak talán így érdekesebbnek találták ezt a műfajt, mint Buzás Viktor előadását, amiből szöveget nem sűrün lehetett kivenni. A közönség egyből énekelni kezdte vele és hatalmas ováció vette kezdetét. Fáy Miklós úgy gondolta, hogy ez azért nem egy …

Tovább… »

Csillag Születik 2011 – második adás

Csillag Születik 2011

Csillag születik 2011 – Második válogatás A Csillag születik 2011 második adása ismét eleget tett minden elvárásnak. Ismét voltak igényes és igénytelen produkciók, de az utóbbin legalább nevethetett egy jót mindenki. A fellépők most is igen változatosak voltak, köztük bűvészek, állatidomárok, táncosok, akrobaták, hegedűsök, énekesek, szuperhős énekesek, egzotikus együttesek, hastáncosok, egyszóval a tehetségek felfedésének határait, …

Tovább… »