Kategóriák archívuma: Ördög Nóra

Sziporkázás, tánc és ének a Csillag Születik 2. élő show-ján

Mindenki talált magának kedvelt produkciót a CSISZ tegnapi adásán is. 19:30-kor kezdetét vette a Csillag Születik második élő show-ja, mégpedig  a tíz legjobb előadóinak produkcióival. Elsőként a Quantum XXL  járhatta be a műsor színpadát, akik saját koreográfiájuknak az Optimus Prime címet adták. A zsűri 35 ponttal jutalmazta őket, és Hernádi elmondta, sajnálta, hogy minden pislogással …

Tovább… »

Csillag születik – 1. élő show – A döntés

A döntés nehezen született meg. Mielőtt a kis csillagoknak izgulniuk kellett volna, egy fergeteges közös produkciót láthattunk tőlük. Ezután pedig nagy meglepetés ért mindenkit. A Csillag születik 2012 színpadán fellépett az előző évad nyertese, aki nem más, mint a kézdivásárhelyi László Attila! Az ő produkciója után pedig Ördög Nóri és Lilu bejelentették, hogy kik azok …

Tovább… »

Ördög Nóri és Nagy Sanyi között nem lesz semmi

Ördög Nóri és Nagy Sanyi között nem lesz semmi Sok pletykát hallhattunk már, hogy ez a műsorvezető páros már nem csak a Csillag születik 2011 vezetésében álltak össze, hanem több is lehet köztük. Nagy Sanyi azonban mindezt megcáfolta, mivel Nóri már házaséletet él, neki pedig 9 hónapja barátnője van. “Mondhatnám, hogy megkísérthetetlen vagyok, de azért …

Tovább… »

László Attila

László Attila A kicsit Balázs Palis beütésű, kézdivásárhelyi László Attila egy Máté Péter dallal érkezett a színpadra, mégpedig az “Egyszer véget ér a lázas ifjúság”-al. Székely akcentusát mikor meghallották, talán nem is gondolta senki, hogy milyen nagyszerű énekes rejlik benne. Produkciója, mondhatni hogy szinte hibátlan volt. Minden magas hang tökéletesen ment neki, a dal végén …

Tovább… »

Ördög Nóri nem cenzúráztatta ki magát

Ördög Nóri nem cenzúráztatta ki magát. Bizonyára egész Magyarország fel volt háborodva, amikor Gárdonyi Róbert és Sütő Tamás produkciója közben, Ördög Nóri megjegyezte, hogy egyiküknek „kint a segge!” A szerkesztők megkérdezték Nórit, hogy benne maradhat a műsorban, ő pedig azt mondta, hogy igen, mivelhogy nem robotok és természetes, hogy a műsorvezetők néha elengedik magukat. Ezen …

Tovább… »

Nagy-Kuthy Zoltán és Kuthy Mercédesz

Csillag Születik 2011 - Nagy-Kuthy Zoltán és Kuthy Mercédesz

Nagy-Kuthy Zoltán és Kuthy Mercédesz A műsor utolsó versenyszáma egy emeléses duett volt, amit a hazaspár, Kuthy Mercédesz és Nagy-Kuthy Zoltán adtak elő. Kíváncsian várta mindenki a produkciót, a zsűri mintha már akkor érezte volna, hogy ebből valami jó fog kisülni, amikor beléptek. Ahogy megkezdték a táncukat, már látható volt, hogy profik állnak a színpadon, …

Tovább… »

Csillag Születik – Timi Chen

Csillag Születik - Timi Chen

Timi Chen Miután a zsűri meghallgatott több borzalmas változatát a Quimby – Most múlik pontosan című dalának, talán nem várta volna, hogy a legjobbat pont egy kínai verzióban fogja hallani. Legtöbb versenyzőre amúgy ez a dal inkább Janicsák Veca miatt volt nagy hatással, úgy amúgy sok fogalmuk nem volt róla, hogy miről is szól ez …

Tovább… »

Csillag Születik – Szabó Ádám

Csillag Születik - Szabó Ádám

Szabó Ádám Ádám 17 éve harmónikázik, tehetségét édesapjától örökölte. Amikor belépett a stúdióba, senki nem tudta mire számítson. Ezután leült egy székbe és egyszerűen csak azt csinálta, amihez ért: játszott a hangszerén. Előadása hibátlan volt, a zsűriket le is nyűgözte. Szirtes Tamás annyit tanácsolt még neki, hogy egy ilyen műsorban talán jobb lenne, ha egy …

Tovább… »

Csillag Születik – Rubay László

Csillag Születik - Rubay László

Rubay László A Csillag születik 2011-ben, az első fellépő, akit mi is láthattunk, a 10 éves Rubay László volt. Még mielőtt színpadra lépett volna, elárulta, hogy táncolni fog. Ördög Nóri annyira szimpatikusnak találta, hogy még egy szerencse puszit is adott neki. A fekete ruhás, piros nyakkendős kisfiú, Michael Jackson – Billie Jean című dalára táncolt. …

Tovább… »

Ma kezdődik a Csillag Születik 2011, 3-ik évadja!!!

Hát gondolom már mindenki nagyon várta ezt a napot és pillanatot! Ma kezdődik a Csillag Születik 2011, harmadik évadja!!! Április 2-án, szombaton 20 óra 30 perckor a Csillag Születik első adását mindenki követheti az RTL Klubon, és utána rögtön nálunk a legviccesebb jeleneteket, videókat, képeket újból tudod nézni! Minden apró kis hírre rögtön reagálni fogunk! …

Tovább… »

Hát akkor a Csillag Születik zsűri képeit meg mutatjuk nektek

Mivel még ilyen irománnyal nem jelentkeztünk, úgy gondoljuk a kedves zsűriket bemutatjuk pár jópofa, érdekes, és csoport képpel, reméljük hogy mindenkinek fognak tetszeni. Amennyiben nektek is vannak olyan képeitek amiket megosztanátok a többiekkel, vagy esetleg beküldenétek egy írást a Csillag Születik tehetségkutatóval kapcsolatosan, kérjük vegyétek fel velünk a kapcsolatot! És akkor a Zsűri 2011-ben: Hernádi …

Tovább… »

Ördög Nóri karrierje, élete, képek, videók, és celeb hírek róla

Ördög Nóri karrierje, élete, képek, videók, és celeb hírek   Rövid életútja: 1981-ben született Mórahalmon, általános iskolát a mórahalmi Móra Ferencben végezte, majd szegedre költözött és itt végezte el a Radnóti Miklós gimnáziumban, majd később itt is érettségizett. Celeb hírek róla: 2008-ban Rubint Kristóffal hét évnyi együttlélés után egybekeltek, de sajnos ez a házzaság nem …

Tovább… »

Műsorvezetők: Ördög Nóri és Nagy Sanyi

Ördög Nóra idén harmadjára is a Csillag születik házi gazdája lesz, valószínüleg senkinek nem kell bemutatni, 2010 decemberében több millió ember is szárnyalhatott az örömtől, vagy éppen bánattól,  amikor az X-Faktor döntőjében kimondta Vastag Csaba nevét, mint nyertest. Ezen kívül már több RTL Klub-os műsort is vezetett, mint például a Top of the Pops, Kölyök …

Tovább… »

Csillag Születik 2011 Tehetségkutató

A Csillag születik című tehetségkutató műsor immár harmadjára nyújt lehetőséget mindenkinek, hogy ország-világ előtt megmutathassa a benne rejlő énekest, táncost, humoristát, zsonglőrt, bűvészt, de akár cirkuszi előadót, vagy hasbeszélőt is. Több ezren jelentkezhetnek, korhatár nélkül, de ebből csak néhány tucat produkció juthat a műsorba, akik további fordulók során mérettethetik meg magukat és küzdhetnek tovább a …

Tovább… »