Aki már hallotta Caramel „Lélekdonor” című dalát és szereti az érzéki dalokat, az 100%, hogy meghatódott a 3. válogatón bemutatott marosvásárhelyi jelentkezőkön is, hiszen Molnár József és Vízi Imre akusztikus zenével és énekkel készült. Fellépésükön a gitár és hegedű, valamint a torkuk adta meg a csodás produkciót. Előadásuk bámulatos volt és sokaknak már most a …
Kategóriák archívuma: László Attila
Emlékezzünk csak vissza a nyertesekre..
A Csillag születik idén harmadik alkalommal adta meg a lehetőséget minden tehetéges magyarul beszélő embernek hogy bizonyítson ország világ előtt. Ugyebár eddig az első szériában Utasi Árpi nyerte mesemondói tehetségév el, majd Tabáni István képráztatott el mindenkit csodálatos énekhangjával. Idén megint a gyerekeké lett a főszerep, ugyanis a 15 éves, erdélyi származású László Attila nyerte …
Szabó Ádám nem fejezi be az istkolát! BREAKING!!
A Csillag születik harmadik szériájának döntőse, Szabó Ádám, úgy tűnik fontolóra vette, hogy befejezi e az iskolát vagy nem. Állítása szerint mindkét változatnak megvan az esélye. Szülei és pedagógusai folyamatosan győzködik hogy az iskola befejezése mellett döntsön, ám számára úgy tűnik a harmónikázás és a fellépés most fontosabb mint a tanulás. A rengeteg fellépés és …
László Attila: “Budapesten sulizni jó”
A Csillag születik sztárja idén megkezdte az első magyarországi tanévét, ugyanis eddig szülővárosában Kezédivásárhelyen tanult. Családjával felköltözött Budapestre és hatvani Bajza József Gimnáziumban kezdte meg ez évi tanulmányait. Persze a megnyitónak megfelelően egy röpke koncerttel kezdte a tanévet a kis csillag, elsőnek elénekelve Maté Péter Zene nélkül mit érek én című dalát. Már ezt követően …
Mi történt László Attilával a Csillag Születik megnyerése óta!
Az erdélyi származású László Attila nyerte meg 2011-ben a Csillag születik harmadik szériáját. A kis fiú Máté Péter dalokkal robbant meg és emelkedett ki a többi versenyző közül. A 12 millió forintot pedig meglepő módon nem egyből elköltötte hanem későbbi éveire, szülei közreműködésével félretette, gondolva a nehezebb és költésgesebb időkre is.
Csillag születik – 1 hónap után
Csillag születik – 1 hónap után Lassan eltelt egy hónap a Csillag születik fináléja óta és a kiscsillagok, meg persze az Év Csillaga, László Attila is egyre elfoglaltabbak azzal, hogy saját önálló karrierjüket építsék. Egyelőre persze még titok, hogy ki mivel fog előállni, de azt már tudjuk, hogy László Attila hamarosan megköti szerződését egy hazai …
Csillag születik FINÁLÉ
Csillag születik FINÁLÉ Véget ért a várakozás, elérkezett a Csillag születik az eddigi legizgalmasabb műsorhoz! Hatalmas volt az izgalom országszerte és a négy döntős, László Attila, Krizbai Teca, Szabó Ádám és az Appril Project is valami igazán különlegessel próbáltak készülni erre a különleges műsorra. A műsor elején minden egyes versenyző egy duettet adott elő egy …
Csillag születik döntő: László Attila
László Attila Első elóadás: László Attila és Balázs Fecó László Attila volt az, aki nyithatta a Csillag születik fináléját, mégpedig egy duettel. A Korál – Hazafelé című dalát énekelték Balázs Fecóval. László Attiláról eddig még nem is tudtuk, hogy zongorázni is tud, de nem úgy ült mögötte, mint aki most látott először ilyet, hanem mint …
Csillag Születik – Áttekintő
Csillag születik 2011 – áttekintés Lassan lassan, de elérkeztünk a Csillag születik utolsó állomásához, a végső döntőhöz. A négy továbbjutó talán még nem is álmodta volna hónapokkal ezelőtt, hogy hol fognak állni és mennyi rajongójuk lesz, de tekintsünk egy kicsit vissza, hogy honnan is indult az egész. A Csillag születik fogalma még 2007-ben jött létre. …
Csillag születik – 4. döntő
Csillag születik – 4. döntő Elérkezett a Csillag születik az utolsó előtti állomásához és ezen a héten a tét már a végső döntőbe jutás volt. Most 2 produkcióval kellett készülnie mindenkinek és ez nem volt könnyű feladat, mert így kb. kétszer annyit kellett gyakorolni. A zsűrik az első körben feltűnően jókedvűek voltak és nem féltek …
László Attila – Könnyű álmot hozzon az ég
László Attila – Könnyű álmot hozzon az ég László Attilának startból jól indult a második produkciója, mert Ördög Nóri úgy kívánt szerencsét neki, hogy kiszedett egy szempilláját és megfújatta Attilával, majd utána berakta a dekoltázsába. Attila most a Könnyű álmot hozzon az éj című dalt énekelte, amit már olyan neves előadók is énekeltek, mint a …
Szavazás: Ki fogja megnyerni a Csillag Születik 2011-et ?
Szavazás: Ki fogja megnyerni a Csillag Születik 2011-et ? Napok óta, töprengünk azon, hogy ki is fogja megnyerni, és ki érdemelné meg legjobban a nagy díjakat, de ennek most hangot is adunk… Mindenki mellett találtunk pró és kontra érveket, de mivel nálunk mindenkinek megvan a kedvence így nehezebb, ezért a ti véleményetekre nagyon kíváncsiak vagyunk. …
Csillag születik 2011 továbbjutók – 8-ik adás összefoglalója
Csillag születik 2011 – 8-ik adás Fantasztikus hangulattal kezdődött a Csillag születik 8-ik adása, a közönség már a produkciók előtt nem bírt magával. Ennek persze oka is volt, mert a show 3 duettel kezdődött. A műsort László Attila és az Everdance nyitották és nagyon jó dalt is választottak ehhez, mégpedig a Crystal – Két utazó …
László Attila – Gyönyörű szép
László Attila László Attilától az egyéni produkciójában ismét hozta a formáját és egy olyan dalt adott elő, ami hozzá illik. Nem is akármilyen dalt választott, hanem az előző Csillag születik nyertes, Tabáni István – Gyönyörű szép című dalát. Minket teljesen lenyűgözött, talán mondhatni, hogy ez volt eddig a legjobb produkciója az összes közül, a közönség …
László Attila és az Everdance közös fellépése
László Attila és az Everdance László Attila és az Everdance a Crystal – Két utazó című dalát adták elő közösen. Lehet csak a TV-ből hangzott furcsán, de László Attila most mintha nem hozta volna ugyanazt a színvonalat, mint az előző heteken, vagy lehet csak ez a dal nem illett hozzá. A zsűrik azonban mosolyogva nézték …
Csillag Születik 2011 döntő
Csillag Születik 2011 Mindenki egyre izgatottabban várja, hogy ki mit fog előadni szombaton a Csillag születik-ben és ki lesz az akitől sajnos ismét búcsút fogunk venni. Most már elég nehéz lenne eldönteni, hogy ki az aki megérdemelné a továbbjutást, mert mindenkiben ott van a tehetség, persze mindenkiben más más formában. Az ilyen jellegű tehetségkutató műsoroknak …
László Attila – Lehetsz király!
László Attila László Attila elmondta, hogy egyre többen foglalkoznak vele és egyre többen keresik meg és foglalkoznak vele amióta bekerült a legjobb 8-ba. Most a Lehetsz király című Rómeó és Júlia operettszínház dalt adta elő. Hangjára és előadásmódjára most sem lehetett panasz, már a produkció közben lehetett látni Szirtes Tamáson, hogy nagyon élvezi, így nagyon …
Mindenki táncoljon
Csillag Születik versenyzők első közös produkciója – Mindenki táncoljon Várható volt, hogy össze fognak állni a versenyzők egy közös produkcióra és ezen a héten az Up! – Mindenki táncoljon című dalt választották nekik. Igen jóra sikeredett, volt is benne táncolás, harmonikázás és persze éneklés is. Jövő héten sajnos már csak 7-en fognak táncolni és énekelni …
Csillag születik 2011 – első elődöntő, továbbjutók
Csillag születik 2011 – első elődöntő, továbbjutók Akik továbbjutottak : Szabó Ádám László Attila Timi Chen Everdance Appril Project Krizbai Teca Gomes Eljött az idő, amikor a legjobb 8 versenyző élesben küzdhetett a döntőbejutásért. Akik színpadra léptek: Mr. Joe, Everdance, Szabó Ádám, Krizbai Teca, Appril Project, László Attila, Gomes és Timi Chen. Voltak persze különböző …
László Attila
László Attila Attilának most betekinthettünk egy kicsit az otthoni életébe. Megismerkedhettünk családjával és szülővárosával. Egyértelműen nagyon büszke rá az egész családja. Ahogyan azt az előző fellépése alkalmával, most nem Máté Péter dalt hozott, hanem Demjén Ferenc – Várj míg felkel majd a nap című dalát, azonban most is legalább ugyanannyira beleélte magát az egészbe, mint …


Legutóbbi hozzászólások